Orgonaépítők
Szabó Balázs orgonaművész, orgonaszakértő 2010-es Gergely Ferenc Emléknapon elhangzott előadása
Szabó Balázs: Historizmus a modern orgonaépítészetben
A mai orgonaépítészetben folyamatosan felmerül a kérdés: milyen stílusú orgonát építsünk?
Az előadás 7 hangzópéldával indult, melyekről mindenki megpróbálhatta megállapítani, vajon egy régi, historikus orgonát, vagy egy új építésű orgonát hall-e. Ez a rövid feladat máris világossá tette, hogy nem könnyű megállapítani csupán egy hangzópélda alapján, milyen hangszert is hallunk, hiszen egy rosszul restaurált régi orgona gyakran „modernebbül“ szólhat, mint egy historizáló új építésű hangszer.
Mi az, hogy historizmus, meg historizáló?
A hallgatóságból akadtak hozzászólók, akiknek a „historizmus“ – általuk csupán pejoratív építészeti fogalomként ismert – kifejezés nem tűnt elfogadhatónak az adott orgonaépítéssel kapcsolatos témára. A nemzetközi orgonaépítészet azonban ezt a fogalmat már régóta használja. 1981-ben Würzburgban a GdO kongresszusának témája és egyben címe : „Historizmus az orgonaépítészetben, orgonajátékban és orgonadiszpozícióban.“ Nemrégiben, 2009. Október 8-10. A svájci Kuhn orgonaépítők rendeztek szakmai napokat „Historizmus az orgonaépítészetben“ címmel. Ezekről a fontos szakmai döntéseket, felismeréseket közlő és megvitató eseményekről természetesen készültek beszámolók, melyeket a nemzetközi sajtó részletesen közölt, így a szaklapokat olvasóknak a fogalom nem volt újszerű.1
Az előadás 4 teljesen különböző hangszert mutatott be. Elsőként Maihingen híres „lepecsételt“ orgonájával ismerkedhetett meg a hallgatóság, fényképek és hangzópéldák segítségével. A teljesen érintetlenül megmaradt hangszer hangzásának frissessége, színessége, a vonósregiszterek karcossága 1988 óta vonzza a különbözö szakterületekről érkező látogatókat. Orgonaépítők, restaurátorok, műemlékvédők, orgonisták évente több alkalommal keresik fel a hangszert, amely olyan intonációs és esztétikai megoldásokról árulkodik az értő füleknek, amik mára majdnem teljesen kivesztek a modern orgonaépítészetből.
A második példa, egy az idök folyamán teljesen átépített későromantikus orgona életútját mutatta be, 1899-től egészen a 2002-ben elvégzett teljes helyreállításig. Itt a maihingeni példától eltéröen az orgona jelentős része a XX. sz-i átépítések során elpusztult. A későromantika iránti elutasítás Helmuth Walcha alatt érte el csúcspontját, aki a nácizmus ideológiájából táplálkozva 1950-ben a frankfurti zeneművészeti egyetemen betiltotta Reger orgonamüveinek játékát, ezzel megpecsételve a későromantikus zene és hangszerek sorsát. Ugyan mára már igen csekély számban, de maradtak még a barokk utáni korok ellenzői, így a lüneburgi példa mintául szolgálhat mindenkinek, aki elveti a későromantika remekműveit. Orgonisták, organológusok és orgonaművészek között még mindig akadnak olyanok, akik elvetik a csúszkaládától eltérö ládaszerkezeteket (kúpláda, tasniláda), vagy a nem mechanikus traktúrákat (pneumatika, elektropneumatika). Az európai gyakorlat ezzel szemben felismerte, hogy az orgonaművészet lényege és szépsége a sokrétűségben rejlik. Mint ahogyan egy barokk orgona is csak akkor válik teljesértékű hangszerré, ha a helyreállítás alkalmával nem csupán az eredeti hangkép, hanem az intonáció, hangolás, hangterjedelmek, játszószerkezet és annak méretei, traktúra, szélellátás is kompromisszummentesen helyreállításra kerül, ugyanígy hozzátartozik egy romantikus orgonához az eredeti traktúra, legyen az eredetileg mechanikus, pneumatikus vagy elektropneumatikus, a játszóasztal és méretei, berendezése, szélellátás, ládatípus (csúszka, kúp, tasni stb.) és az összes többi építési paraméter kompromisszummentes helyreállítása. Lüneburgban a teljes helyreállítással a hangszer valódi, az elektromosítással és átépítésekkel elveszett kvalitását nyerték vissza, így mintául szolgál minden rokonsorsú, vagy egészben megmaradt, de megpecsételt sorsú hangszeren végzendő munkákhoz orgonistáknak, orgonaépítöknek és műemlékvédőknek egyaránt.
Végül két különböző példát láthattak olyan új építésű orgonára, amely anélkül, hogy egy konkrét historikus stílusban épült volna, különböző korok elemeit magába foglalva az orgonairodalom több szeletét hitelesen szólaltatja meg. A kevelaeri Seifert orgonagyár két teljesen különböző hangszere, az Eibingenben 2004-ben illetve a speyeri dómban 2008-ban épült orgonákról láthattunk képeket, és hallhattunk hangzópéldákat. Eibingen a közép és délnémet barokk, a koraromantika és a német romantika irodalmát szólaltatja meg, míg a speyeri karorgona a középnémet barokk, francia barokk (elzászi), francia romantika és francia impresszionizmus hangzásbeli stílusjegyeit viseli magán. A speyeri orgona középhangos részén pedig az olasz reneszánsz, délnémet korabarokk és spanyol barokk orgonazene szólalt meg.
1 Alfred Reichling (Hrsg.) ACTA ORGANOLOGICA. Band 17 Die Referate und Diskussionsbeiträge der beiden Würzburger GdO-Arbeitstagungen Der Historismus in Orgelbau, Orgelspiel und Orgeldisposition (1981) und Orgelbau und Orgelmusik im Spannungsfeld zwischen Historie und Gegenwart (1983)
Historismus im Orgelbau: Chancen. Charme. Grenzen? Fachtagung in Bellelay, St. Urban und Muri 8.–10. Oktober 2009