Mali Katalin orgonaművész > Orgonakoncert > Gergely Ferenc Emléknap > 2009

2009. március 18.

Gergely Ferenc személyének varázsát tapasztalták az orgonista találkozó résztvevői

Fassang László és Deák László orgonaművészek valamint Dr. Végh László orvos, zeneszerző kezdeményezésére olyan eseményre került sor március 18-án Gergely Ferenc - „Feri bácsi” halálának 11. évfordulóján, a budapesti Belvárosi Ferences Templomban, amilyenhez hasonlóra már csak a régi öregek emlékeznek.

Gergely Ferenc 1948
Gergely Ferenc orgonaművész 1948

Színes közönség gyűlt egybe öt óra tájban a ferences rendház közösségi termében. A fiatal zeneakadémiai hallgatóktól a 70 – 80 éves neves orgonaművészekig, Debrecentől Győrig és Váctól Tihanyig sokan eljöttek, és még többeket vártak a szervezők az orgonistatalálkozóra. A viszontlátás örömteli percei után Fassang László köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette az este programját. Dr. Végh László 1958 óta rögzíti Feri bácsi zenéit, és az évek során gazdag gyűjteményre tett szert. Rögtön meg is hallgathattunk néhányat karácsonyi improvizációi közül. A légkör Feri bácsi zenéjének (Johann Sebastian Bach: Der Tag, der ist so freudenreich MP3), az idősebb generáció (Kárpáti József, Trajtler Gábor, Hollai Keresztély) anekdotáinak valamint Fassang Laci moderálásának köszönhetően egyre családiasabb lett. Megtudhattuk például, hogy régen az orgonaművészek jó barátként összejártak és saját örömükre egymással tréfálkozva, versengve, orgonálással, improvizálással töltöttek el egy-egy estét, melynek elmaradhatatlan záróakkordja a közös sörözés volt. Meghallgattunk egy felvételt 1999-ből melyen Sebestyén János méltatja Gergely Ferenc életét a Magyar Rádióban. (Sebestyén János emlékbeszéde részlet MP3)

Fassang László moderál
Fassang László moderál, a Gergely Ferenc halálának
11. évfordulóján rendezett orgonista találkozón

Később hallhattunk, arról is hogy Messiaen budapesti látogatása alkalmával hogyan keveredett barátságba Gergely Ferenccel. Elhangzott felvételről Messiaen: Madarak és vízcseppek című darabja. Gergely Andrea - Feri bácsi lánya - a barátság párizsi, lenyűgöző epizódjával tette színesebbé az estét. Zene – anekdota, emberség és kacagás követték egymást. Természetesen a találkozó magán viselte a gyermekbetegségeket, de egy újszülöttől senki sem várja, hogy így kiáltson fel: Édesanya kérek egy kis tejet! Mivel Kecskés Mónika és Deák László igen jó házigazdáink voltak, a szellemi töltekezést egy kisebb trakta követte. A virslizés közben régi ismerősök mesélték a múlt és a jelen történéseit, öregek elevenítették fel a fiataloknak élményeiket. Prunyi Ilonának – szokás szerint - mindenkihez volt két-három mosolygós, kedves szava. A beszélgetésekből ki-ki lehetett hallani azoknak a nevét, akik nem tudtak eljönni, vagy akikhez nem sikerült eljuttatni a találkozó hírét. Így megtelt a terem magyar orgonaművészekkel. A jelenlévőkön túl magunk között éreztük azokat is, akik ezen az első alkalmon nem tudtak résztvenni, de szintén ehhez a közösséghez tartoznak. Az örömteli, békés döngicsélés, leginkább arra emlékeztetett, amikor a méhek szélcsendes, napos időben boldogan hordják a mézet a kaptárba. Ritkán van ilyen, és meggyőződésem, hogy nem csak Feri bácsi szellemisége, de ő maga is jelen volt a találkozón. Ajándékot kaptunk tőle. Önkéntelenül jutottak eszembe Jézus szavai: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”


Beszélgetés Deák László és Fassang László szervezőkkel

A varázslatos este végül egy orgonakoncertben teljesedett ki, amelynek a Belvárosi Ferences Templom adott otthont, ahol Gergely Ferenc haláláig szolgált. A koncert összeállítása itt olvasható:

  • Georg Böhm: Ach wie nichtig ach wie flüchtig - Partita előadja: Szabó Dávid a Zeneakadémia legfiatalabb orgonatanszakos növendéke
  • Pálúr János a Zeneakadémia orgonatanára – improvizáció
  • Olivier Messiaen: Pünkösdi mise – Communio előadja: Kecskés Mónika a Pesti ferences Templom orgonistája
  • Fassang László a Zeneakadémia orgonatanára – improvizáció
  • Liszt Ferenc: Szent Ferenc prédikál a madaraknak előadja: Deák László a Pesti ferences Templom orgonistája
  • Pálúr János és Fassang László közös improvizációja
  • Kodály Zoltán: Introitus és Kyrie a csendes miséből előadja: Kárpáti József orgonaművész, Gergely Ferenc egyik első tanítványa
  • Johann Sebastian Bach: Herzlich tut mir verlangen korálelőjáték

Ferences templom kórusa
Kárpáti József, Deák László, és Kecskés Mónika
a Belvárosi Ferences Templom kórusán 2009

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik a zenéről írni tudnak. Számomra a zene éppen azt mondja el, amit szavakkal nem lehet. A hangok oda visznek üzenetet, ahová más dolgok nem jutnak el. Ez most is így történt. A közös orgonakoncert az összetartozásról szólt. Közösen, családként élveztük gazdag örökségünket, ami Gergely Ferenc önzetlen emberségéről és a zene egyesítő erejéről szólt számunkra aznap este.


Megnyitó

Orgona Kalauz csb

Dr. Végh László életéről és tevékenységéről az Élet és Irodalom cikkében olvashat bővebben