Mali Katalin orgonaművész > Orgonaművész > Szamosi Szabolcs

Szamosi Szabolcs

Szamosi Szabolcs Pécsett született 1970-ben. A pécsi egyházzenei élet megújítója, aki a Pécsi Bazilika orgonistájaként, zenei vezetőjeként és karnagyaként is beírta magát a 90-es évek és az ezredforduló zenei életének a történetébe.

Orgonálni Pannonhalmán Áment Ferenc Lukács OSB orgonaművésznél kezdett, a Pécsi JPTE-n szerzett matematika és ének tanári diplomát, közben orgonát Szegeden Égető Máriánál tanult, majd Budapesten diplomázott egyházkarnagyként, ahol orgonatanára Koloss István orgonaművész, zeneszerző volt.

A Grazi Zeneakadémián egyházzene egyetemi diplomát, orgona szakon művész diplomát, valamint orgona-tanári diplomát szerzett kitüntetéssel.

Tanárai Ernst Triebel és Hannfried Lucke voltak.

Mesterkurzuson járt Louis Rubilliardnál, Eduardo Belottinál és Michael Radulescunál.

A Pécsi Bazilika orgonistája és zenei vezetője 1994-től, több pécsi zenei sorozat elindítója és szervezője.

Koncertezett már Magyarország minden jelentős templomi és koncertorgonáján, de Európa jelentős részén és Izlandon is.

2002 Bécsben az Osztrák Würdigungspreis díjjal tüntette ki az Osztrák Kultuszminiszter.

Koncertjeit a televízió és rádió több ízben közvetítette, CD felvételeket 1993 óta készít.

Hatalmas energiákat mozgat meg hangszeres játékával. Az első koncertjeitől kezdve jellemzi, hogy újszerű zenei különlegességeket nyújt hallgatósága számára, játékába improvizációkat beleszőve vagy az orgonát szokatlan hangszeres társításokban megszólaltatva.

Számtalan izgalmas zenei ötletét valósította meg már hangversenyein. Kiemelkedik ezek közül három különleges koncertsorozat, amelyben nyitott, befogadó a különböző zenei stílusok és hangzásvilágok között.

A dzsessz és annak karakteres hangszerével, a szaxofonnal társítva az orgonát, Dés Lászlóval koncerteztek az ország számos pontján.

Sebestyén Mártával megalkották a szakrális és a népzenei motívumok ötvözetét, a távolabbi zenei területek közös pontjait megtalálva és egymásra építkezve hoztak létre egy sikeres koncertsorozatot.

Megálmodott, majd létrehozott egy „hang-tér-kép”-et Sigmund Groven norvég szájharmonika-művésszel. Ehhez mindkét művész zenei érzékenységére és alázatára volt szükség.

Merészen használja az orgona „színeit”, nem kifejezetten a berögzült „hagyományok” alapján. Improvizációiba beleszövi zenei talentumait, amelyekből nem hiányozhat a lendület, a magabiztos hangszerkezelés, az érzelmek sokszínűsége.